(fandom: Harry Potter)
AZ ALAPÖTLET
Piton, Lucius Malfoy, Lupin, Sirius és Karkarov (- tehát akik a huszadik életévüket betöltött olvasónők körében a legnagyobb népszerűségnek örvendenek -) egy ital fölött beszélik ki fanatikus rajongóikat, és azt a hihetetlen őrületet, ami körülveszi őket, majd még egy jó tanáccsal is szolgálnak minden fanficírónak.
Ebből aztán jó sok mindent ki lehet hozni. Nem csak a szereplők közt az eredeti történet szerint is húzódó ellentét adja magát, kap itt a külvilág is bőségesen; a mezei rajongóktól kezdve az önjelölt igazságosztókig (más néven: fanfic-írók) mindenki.
Szerintem Ave remekül élt a téma adta lehetőségeivel, kellemesen egyensúlyban vannak a belső poénok, amelyek a karakterekből, és a kikacsintások, amelyek meg a jól bevált és bejáratott klisékből fakadnak. És a végére még jut egy igazi, komoly tanulság is. Nem rosszról, nem jóról, inkább magáról az írásról, annak a mikéntjéről. Nekem betalált.
A KARAKTEREK
Mindenki hozza azt, amit a könyvben és a fanficekben megszoktunk tőle. Pitonnak világfájdalma van, Siriusnak meg nagy szája. Utálják egymást, mégis egy asztalnál kell ülniük. Malfoy beképzelt sznob, Lupin meg jófiú. Nem sok szerepük van, de nagyon hiányoznának, ha nem lennének. Karkarov pedig orosz. És halott. Mert neki még mindig csak ennyi jut. De nem baj, ezért tartjuk.
Kivétel nélkül minden szereplő legjobb része az, amit Ave nem az eredeti történetből hoz, hanem amit a fanficekből. Elkapni az eredeti figurát nehéz, de nem lehetetlen. Összegezni sok tízezer rajongó fantáziáját, és bemutatni azt, amivé egy-egy karakter az után válik, hogy J.K. Rowling után még a fél világ eljátszott velük, igazi kihívás, de ha jól sikerül, az eredmény is iszonyú jó. És itt ez jól sikerült, csak annyira fordulnak önmaguk paródiájába, ami egy kis fanyar humorhoz elég. Nem az a poén forrása, hogy juj, Luciusnak selyemmasni van a hajában. Jó, azon is nevetünk egy sort, de hát az vesse rám az első követ, aki ezt ki bírja hagyni...
Külön szórakoztató, hogy mind az öten ilyen-olyan mértékben, de egyszerre rühellik, amivé a rajongók képzelete tette őket, de ugyanakkor mindegyikükről lesír, hogy bizony imponál is nekik a dolog. ("Nekik én Heathcliff vagyok – mutatott lemondóan az őrjöngő tömeg felé Piton." -- ROTFLMAO!)
A KIDOLGOZÁS
Talán senkit nem lep meg, ha azt mondom, nekem nagyon tetszett, amit és ahogy kihozott az alapötletéből. Vannak benne hangosan felnyerítős pillanatok, de én inkább végigmosolyogtam, mintsem rengeteget nevettem volna rajta. Ami a legkevésbé sem baj. Úgy érzem, attól, hogy nem csap le minden egyes labdát, egy kicsit okosabb, megfontoltabb lesz. Mélyen szánt, na.
Rengeteg olyasmit hoz fel, amit mindenki elkövetett már, aki valaha írni próbált, mégse sértő, és ez a legjobb benne. A lelkemben lakozó önjelölt aranykoszorús írónő nem fel akarja vágni tőle az ereit, inkább jól szórakozik a saját hülyeségén. (Konkrétan állati büszke vagyok rá, hogy én vagyok a hosszú hajú szomorú szőke, és igen, jó lemmingként én is boldogan sikoltva vetem magam a szakadékba. :D)
A KEDVENC RÉSZEM
"Perselus Piton, levitézlett halálfaló, ex-bájitaltantanár és hivatásos szexszimbólum, sietve érkezett meg kedvenc kocsmájába a hátsó ajtón keresztül."
Megszállott rajongóknak és gyakorló íróknak egyaránt ajánlom:
http://www.fanfiction.net/s/3761513/1/bLemmingek_b_ideje
(korhatár: nincs - műfaj: humor/paródia - figyelmeztetések: nincs - terjedelem: novella)
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.